2013. június 19. | English | Deutsch

2012. május 4. 16:00

Példaértékű vasutas összefogás a graffitizőkkel szemben – eredményesen lezárt büntetőeljárás

Graffiti
Illusztráció

Vasutasok közreműködésével sikerült előállítani több százezer forint értékű kárt okozó, graffitis rongálókat. Az elkövetők akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők, továbbá kötelesek az okozott kár megtérítésére is.

2011 áprilisában három fiatalkorú elkövető csaknem ötven négyzetméter nagyságú területen, graffiti-festékkel megrongált egy vasúti kocsit Kunszentmiklós állomáson. A tettükkel több mint 300 ezer forintos kárt okoztak. A festékszórást egy áthaladó vonat mozdonyvezetője észlelte, és értesítette az állomás forgalmi szolgálattevőjét. Az ő közreműködésével az elkövetők egyikét a helyszínre kiérkező rendőrjárőr előállította, azonban ketten felszálltak az éppen ott közlekedő vonatra. A menekülő elkövetőket a vonaton szolgálatot teljesítő jegyvizsgáló együttműködésével sikerült beazonosítani.

Graffititisztítás
Illusztráció

A MÁV-START Zrt. a nyomozást folytató rendőrséggel kialakított együttműködés során információ-átadással segítette a bűntető eljárás eredményes lefolytatását. A nyomozás lezárultát követően a fiatalkorú elkövetők ügye jelenleg a Kecskemét Városi Ügyészség előtt van vádemelési szakaszban. Mivel a hivatkozott graffitis cselekmény nagyobb kárt okozó rongálásnak minősülő bűncselekmény, az elkövetők akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők, továbbá kötelesek az okozott kár megtérítésére is.

A vonatok külső és belső felületén a graffiti nemcsak az utasok komfortérzetét csökkenti, hanem annak megszüntetése jelentős anyagi és emberi erőforrásokat is felemészt. A szennyeződés eltávolítása és a járművek védőlakkal történő átfestése évente több százmillió forintos költséget jelent. A kocsik tisztaságának fenntartása, és a graffitizés elleni fellépés mindannyiunk közös érdeke, így a vasúttársaság kéri, hogy ha valaki graffitizőket lát, haladéktalanul szóljon a vasút vagy a rendőrség munkatársának, akik így gyorsan tudnak intézkedni.

Budapest, 2012. május 4.

MÁV-START Zrt.

 

Hírkereső : A keresett szó vagy kifejezés