2013. május 22. | English | Deutsch

2012. június 20. 17:03

MÁV: szorosabb kapcsolat az önkormányzatokkal

Budapest, 2012. június 20. – A MÁV vezetői elkötelezettek a vasúttársaság utasközpontú, költséghatékony működése mellett, s munkájuk során a települések, térségek javaslataira is építeni kívánnak. Ez okból az ország minden régiójában találkoznak közéleti vezetőkkel, aktívabbá téve az együttműködést. Az első ilyen találkozóra Pécsett került sor.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, valamint a vállalatcsoport más vezetői elsőként a dél-dunántúli régió nagyobb városainak polgármestereit illetve a megyei közgyűlések vezetőit invitálták személyes találkozóra. A pécsi, 2012. június 19-én tartott megbeszélésen Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Szita Károly, Kaposvár polgármestere valamint Witzmann Mihály, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke vett részt. Az összejövetelen a régió közéletének meghatározó szereplői a vasúttal kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat mondták el, a vasúttársaság menedzserei pedig tájékoztatást adtak a vállalat országos és helyi fejlesztéseiről, a rövid és középtávú tervekről.

A MÁV vezetősége azon dolgozik, hogy a nemzeti vasúttársaság az állampolgárok, az utasok, az üzleti partnerek megelégedésére, költséghatékonyan, folyamatosan javuló minőségben végezze tevékenységét. Ehhez nélkülözhetetlen a vasút működése által érintettek bevonása a folyamatok alakításába, amely csak jól működő párbeszéd alapján lehetséges. A vasúti vezetők a következő hetekben több helyen is folytatnak megbeszélést települési, térségi vezetőkkel. E találkozókkal párhuzamosan a térségi vasutas dolgozók munkavállalói fórumokon, közvetlenül a vállalat felsővezetőitől tájékozódhatnak a fejlesztési tervekről, valamint hasznos ötleteikkel, tapasztalatukkal segíthetik a munkát.

MÁV Kommunikáció

Hírkereső : A keresett szó vagy kifejezés