Hírarchívum
Fellendülőben az utasforgalom. Négy év után megfordult az utóbbi évek kedvezőtlen folyamata: 2011-ben ismét meghaladta a hétmilliót a feláras vonatokon (InterCity, railjet, EuroCity, EuroNight) utazók száma. Az emelkedés a 2010-es évhez képest közel 500 ezerrel több utazást és 7 százalékosnál nagyobb növekedést jelent.
A 2011-ben elindított „MÁV Beszállítói Program” keretében a nemzeti vasúttársaság minél több kis- és középvállalkozás számára kíván lehetőséget biztosítani, hogy megismerje az együttműködés lehetséges területeit, egyúttal eredményesen vegyen részt a MÁV csoport évi több száz nyílt beszerzési eljárásában.
Önkéntes vasutasok közel 3000 mesekönyv összegyűjtésével és átadásával arra hívták fel az utazók figyelmét, hogy a meseolvasással együtt töltött idő rendkívül értékes a gyermekek személyes fejlődésében. Az összegyűjtött és állomásra kihelyezett mesekönyvek a karácsonyi időszak alatt egytől egyig gazdára találtak a családos utazók körében.
A MÁV Csoport idén először rendezte meg karácsonyi jótékonysági koncertjét Szolnokon a MÁV Szimfonikus Zenekar, a MÁV-GÉPÉSZET Járműjavító Férfikara és a Kodály Zoltán Gyermekkar közreműködésével. A koncerten több mint 400 aktív és nyugdíjas vasutas, illetve szolnoki lakos vett részt a város Aba-Novák Kulturális Központjában.
A MÁV Zrt. vezetése a teljes vasúthálózatot illető üzembiztonsági ellenőrzést rendelt el, tekintettel a karácsonyi időszak megnövekedett forgalmára a hazai vasútvonalakon. Az intézkedés célja, hogy a vasútüzemben részt vevő felek figyelmét ezúton is felhívja a szabályok következetes betartására.
2012. január elsején szigorodik a nemdohányzók védelméről szóló törvény, így jövőre tilos rágyújtani a közforgalmú vasúti szolgáltatás nyújtására szolgáló létesítményekben és területeken, azaz a pályaudvarokon, a vasútállomásokon, megállóhelyeken és azok peronjain valamint az összes személyszállító vonat fedélzetén.
Szarvas Ferencet, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóját két évre választották meg az UIC (International Union of Railways - Nemzetközi Vasútegylet) Európai Vezető Bizottság tagjává Párizsban, 2011. december 7-én.
Magyarországon, tíz városban tartanak karban osztrák vasúti járműveket - A MÁV-GÉPÉSZET Zrt. és az ÖBB TS GmbH (az Osztrák Vasút karbantartó vállalata) 2011. december 14-én aláírta egy közösen alapítandó vállalat társasági szerződését.
A Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) 2016-ig szóló keretszerződést írt alá a MÁV-TRAKCIÓ Zrt.-vel, vontatási szolgáltatások igénybevételéről. A mindkét vasúttársaság gazdálkodása szempontjából nagy jelentőségű okmányt az RCH részéről Kovács Imre, Arnold Schiefer, a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. képviseletében pedig Rácz Imre látta el kézjegyével.
A Magyar Államvasutak Zrt., a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat 2011. december 9-én közösen szervezte meg az „V. Országos Vasutas Véradónap”-ot. Az ország egyik legnagyobb véradási akciójában az 567 utas és vasutas a legdrágább adományával, a vérével segítette a karácsonyi időszak kiegyensúlyozott és folyamatos vérellátását.
Rendhagyó osztályfőnöki órát tartott a MÁV Csoport a „Tisztán robogjunk” vasúttisztasági kampány keretében. Az akciósorozathoz csatlakozó médiaszemélyek, Kandász Andrea és Badár Sándor a budapesti Than Károly Ökoiskola tanulóinak figyelmét hívták fel a vasút tisztaságának fontosságára.
Komoly érdeklődés kísérte a december 6-án, Kecskeméten megrendezett „MÁV Beszállítói Roadshow” első állomását. A potenciális partneri és beszállítói kör, azon belül elsősorban a hazai kis-és középvállalkozók számára meghirdetett rendezvényt valamennyi régióba elviszik a MÁV beszerzési szakemberei, ahol ismertetik a vasúttársaság elektronikus beszerzési rendszereit valamint terveit.
A Magyar Államvasutak Zrt., a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat közösen szervezi meg az „V. Országos Vasutas Véradónap”-ot a karácsonyi ünnepek nyugodt, kiegyensúlyozott és folyamatos vérellátásának biztosítása érdekében.
Vasutasok gyűjtenek mesekönyveket családos utasok részére a Médiaunió Alapítvány Mesélj mindennap! kampányához csatlakozva. A tegnap indult akcióban a MÁV Csoport dolgozói országos szinten, 55 helyszínen gyűjtik a gyermekkönyveket, amelyeket december 12-től a vonattal utazó családosok részére helyeznek ki, azaz „hagynak el” az állomásokon.
Az elmúlt hétvégén több helyszínen is találkozhattak a Mikulással azok a gyermekek és szüleik, akik vonatra szálltak. A vasúthoz kötődő Mikulás rendezvények nagy sikerrel zajlottak az ország számos pontján.
A Ferihegy vasúti megállóhely gyalogos felüljárójának graffiti mentesítése során az önkéntes vasutasokhoz csatlakoztak a KBSz Vasúti Főosztály, a Malév Zrt., HungaroControl Zrt. és a XVIII. kerületi önkormányzat munkatársai, valamint a korábbanlrongálást elkövető fiatalok is.
Több hónapos, alapos előkészítő munkát követően, eredményesen zárult a MÁV Csoport és az ÖBB Holding AG közötti tárgyalás sorozat. Ennek eredményeként a két társaság vezetője – Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója és Christian Kern, az osztrák állami vasúttársaság vezetője –, olyan hosszú távra szóló megállapodást írt alá.
A MÁV Csoport felkészült a téli, zord időjárás, erős fagy, sűrű havazás, hófúvás által okozott forgalmi zavarok és közlekedési akadályok elhárítására.
A 2011-ben elindított MÁV Beszállítói Program keretében a nemzeti vasúttársaság minél több kis- és középvállalkozás számára kíván lehetőséget biztosítani arra, hogy megismerje az együttműködés lehetséges területeit, egyúttal eredményesen vegyen részt a MÁV csoport évi több száz nyílt közbeszerzési eljárása során.
A legendás Aranycsapat tagjai előtt tiszteleg a londoni 6:3-as győzelem évfordulóján a nemzeti vasúttársaság. A MÁV Csoport a tizenegy csapattagot ábrázoló, teljes felültet betöltő grafikát helyezett el egyik modern TAURUS mozdonyán, így állítva emléket az Aranycsapatnak.
November közepétől már nemcsak az állomásokon található jegykiadó automatáknál, hanem bárhol, akár otthon is ki lehet nyomtatni az interneten megvásárolt vasúti menetjegyeket. A fejlesztéstől nemcsak az online vásárlók jegyváltása egyszerűsödik jelentős mértékben, hanem a pénztárak előtt is csökkennek a sorok.
Helyre állt a rend Kelenföld állomás környékén. A takarítási munkálatokat a MÁV mindössze két hét alatt végezte el. Bár a vasúttársaság tevékenységi körébe nem tartozik szorosan a területek rekultivációja, a MÁV külön figyelmet szentel az állomások környékének rendeltetésszerű, tiszta környezetben történő üzemeltetésére és őrzésére.
Sajátos finanszírozással teszi utasbaráttá a MÁV a dél-balatoni vonalat. - Működésbe lépett a dél-balatoni vasútvonal 21 állomásán a megújult központi forgalomirányítási rendszer. A beruházás mind műszakilag, mind a finanszírozás szempontjából újszerű megoldásokat tartalmaz.
Ünnepélyes keretek között került sor Maglódon, a Budapestet Szolnokkal összekötő vonalon elhelyezkedő 18 állomás teljes rekonstrukcióját jelentő projekt elindítására. Az egyik legrosszabb állapotú ingatlanokkal rendelkező elővárosi vonal épületeinek felújítása, korszerűsítése 2012 tavaszára valósul meg.
A hazai vasútvonalak pályakarbantartását hatékonyan végzi a MÁV FKG Kft. – Dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára jászsági látogatása során megtekintette a hazai vasúti pályakarbantartás stratégiai fontosságú MÁV FKG Kft. jászkiséri telephelyét.
A Tudomány Napja alkalmából 2011. november 03-án, Miskolcon került átadásra az idei Mikó Imre-díj. A díjban az alapító Magyar Tudományos Akadémia és a MÁV Zrt. szándéka szerint a vasúttársaság tevékenysége mellett elkötelezett, a fejlesztéseket terén elért eredményeket, sikereket elérő vasutas kollégák, szakemberek részesülnek.
Nagy sikerrel folytatódott a MÁV Csoport Tisztán robogjunk elnevezésű kampánya, amely során – az akciósorozat nyári meghirdetése óta – számos alkalommal vasúti ingatlanokat és kocsikat tisztítottak meg a vállalkozó kedvűek. Az önkéntes vasutasok ezúttal a péceli vasútállomás belső, szennyezett felületét graffitimentesítették.
Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója 2011. november 4-én személyi döntéseket hozott, amely érinti a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., a MÁV-Gépészet Zrt. vezérigazgatóit. A döntések célja a szolgáltatási színvonal és a költséghatékonyság növelése, valamint felkészülés a közlekedési holding keretében betöltendő feladatokra.
A munkálatok ideje alatt a MÁV ingyenes buszokkal segíti a gyalogosok közlekedését. - A MÁV Zrt. felújítja a nyíregyházi állomásnál lévő gyalogos felüljárót (az úgynevezett Repülőhidat). A munkálatok 2011. október 28-án késő este kezdődnek, a tervezett befejezés 2011. november 25-e. A felújítás ideje alatt a gyalogosok közlekedését autóbuszok segítik.
Új helyre költöztette a MÁV-START Zrt. a Keleti pályaudvaron a legnagyobb utasforgalmú, nemzetközi pénztárát, ahol igényes környezetben az utasok komfortosabb kiszolgálása válik lehetővé 0-24 órán át. Az új nemzetközi pénztár - amely várhatóan évente közel félmillió utast szolgál ki - a Thököly út felőli oldalon, a főbejárattól 50 méterre, a 6. vágány mellett található.
Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a Nemzeti Közlekedési Napok „Értékeink védelmében” című, 2011. október 24-26. között megrendezésre kerülő siófoki konferencián, mai előadásában elmondta, hogy a magyar vasút jelentős értékei közt első helyen szerepelnek a tárgyi eszközök, a hozzájárulás a gazdasági versenyképességhez, valamint a társadalmi szerepvállalás.
Nagy sikerrel zárult a MÁV graffitimentesítési akciója Budapesten a XVIII. kerületi Lakatos utcai vasúti gyalogos felüljárójánál. Önkéntes vasúti munkavállalók saját kezükkel tisztították meg a szennyezett plexi felületet. Az eseményre a MÁV Csoport által indított „Tisztán robogjunk” kampány keretében került sor. Az állami vasúttársaság arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy csak közös erővel őrizhető meg a vonatok és vasútállomások tisztasága.
P+R és B+R parkolókat alakít ki a MÁV és Gödöllő a vasútállomás mellett. - A parkoló-fejlesztési projekt keretében újabb parkolók és kerékpártárolók létesülnek Gödöllő vasútállomásán is, az Állomás utca mellett fellelhető közösségi közlekedési csomópontban, a vasútállomás és a HÉV végállomás közvetlen szomszédságában.
A MÁV Zrt., a MÁVGÉP Kft. és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ünnepélyes keretek között átadta Kecskeméten az új Mercedes autógyárat és a Cegléd–Szeged vasúti fővonalat összekötő vágányt. A Mercedes-Benz üzemhez vezető 906,07 méter hosszú vágány jelentőségét az adja, hogy kapcsolatot teremt a Cegléd–Szeged vasútvonal és a manufaktúra belső vasúthálózata között, így az alkatrészek közvetlenül, köztes megálló beiktatása nélkül érkezhetnek a termelési csarnokokba.
Az idén negyedik alkalommal szervezi meg közös biztonsági vasútátjárós kampánynapját a MÁV Zrt. és az ORFK. A 2011. október 13-i akciót a szakemberek azért hirdették meg, hogy felhívják a lakosság figyelmét arra, hogy a kiemelten veszélyes vasúti átjárókban különös figyelmet kell szentelni a biztonságos, körültekintő közlekedésnek az áthaladáskor.
Jobb mutatók és évi kétmilliárdos megtakarítás 2012-től. - A MÁV Zrt. 2012. január 1-jétől visszaszervezi a még 2006-ban kiszervezett közel 7000 kilométer hosszú felsővezeték hálózat karbantartását. A MÁV Zrt. Igazgatóságának döntése értelmében mintegy hat év után a pályavasúti működtetés részét képező tevékenységet a jövő év elejétől a jelenlegi szolgáltatási szinten, saját hatáskörben végzi a MÁV.
Első alkalommal érkezett meg Magyarországra a „Totus Tuus – Egészen a Tiéd” névre hallgató, II. János Pál Pápa emlékvonata. A gördülő katolikus emlékhely tegnap délután Párkánynál lépte át a határt, és szeptember 21-én folytatja tovább útját a Visegrádi Négyek régiójában, Csehország felé. A motorvonaton állandó kiállítás látható.
Új szolgáltatást indított el a MÁV-START Zrt. a napokban több vonatának fedélzetén: díjmentes internetelérésre van lehetősége az utasoknak tíz InterCity kocsiban, amelyek az északkeleti országrészben közlekednek. A fejlesztésben a Magyar Telekom Nyrt. a személyszállító vasúttársaság partnere.
Szeptember 1-én, Szolnok Napján ünnepélyes keretek között került átadásra a szolnoki vasútállomástól a Járműjavító telephelyéig, és azon belül az üzemcsarnokig kiépített villamos felsővezeték. A vonal kiépítésével a javításra kerülő villamos mozdonyok más vontató jármű igénybevétele nélkül, „saját lábon” érkeznek a telephely területére.
A vágányok állapotának eddiginél pontosabb, komplexebb állapotfelmérését teszi lehetővé az a mérőrendszer, amellyel az idei év tavaszán az FMK-007-es kocsit ellátták. Az uniós szabványok szerinti adatszolgáltatásnak is megfelelő rendszer együttesen kezeli a vágánygeometriai és járműdiagnosztikai információkat.
Meghosszabbítja a MÁV-START Zrt. a rendkívül meleg időjárásra való tekintettel augusztus 26-ig, péntekig a hőség kapcsán hozott intézkedéseinek érvénytartamát.
A személyszállító vasúttársaság a rendkívül meleg időjárásra való tekintettel ma délután és holnap a legmelegebb órákban díjmentesen szolgáltatja ki a pótjegyeket az InterCity vonatokra.
Kandó Kálmán szellemi örökségét hirdető villamos mozdonyt indított útjára, majd a Fiumei úti Sírkertben Kandó Kálmán sírjának megkoszorúzásával emlékezett meg a hazai villamos vontatás úttörőjéről, a Kandó mozdony megalkotójáról a MÁV Csoport.
A Vonatinfo rendszer bevezetésével újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai vasúti utastájékoztatás: a MÁV-START Zrt. elindította korszerű, Google-térkép alapú szolgáltatását, melynek célja, hogy az utazóközönség gyors, pontos és valós idejű tájékoztatást kapjon a közlekedő vonatok lehető legtöbb paraméteréről.
A MÁV Zrt. jogellenes bérlőkkel szemben kezdeményezett végrehajtást. - A MÁV Zrt. vezetésének célja, hogy a műemléki védettségű Nyugati Pályaudvaron rendezett és tiszta, utasbarát körülmények érvényesüljenek. Ezért szükséges minden lehetséges jogi eszközzel felszámolni azt az évek óta tartó, jogellenes ingatlan használatot, amely nemcsak ellehetetleníti a rendezett és biztonságos környezet kialakítását, de immár a műemléki épület épségét és eredeti állapotban való fennmaradását is veszélyezteti.
A MÁV-GÉPÉSZET Zrt. saját gyártású vasúti jármű fejlesztésébe kezd.
Tisztább és szebb állomások, munkalehetőségek a helyi lakosoknak – A MÁV Zrt. célzott közmunka programot indít a balatoni régió önkormányzataival együttműködve, a térség vasútvonalai melletti állomások utasforgalmi területeinek takarításának és karbantartásának ellátására.
Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója köszöntötte a 213 új, a MÁV Baross Gábor Oktatási Központjában végzett vasúti tisztet. A nagy hagyományokkal rendelkező ünnep a vasutasok körében a legjelentősebb események egyike, hiszen a szakmai elismerések mellett kifejezi az egész vasutas társadalom összetartását, illetve lojalitását cége és munkája iránt.
Sajtótájékoztatóval egybekötött vasúti kocsi tisztítási bemutatót tartott a MÁV Csoport ma, Budapest-Keleti pályaudvaron. A rendezvényre a vasúttársaság 2011-es évre meghirdetett „Tisztán robogjunk!” kampánya keretében került sor, melyet a tisztább és gondozottabb vasúti környezet kialakítása és megóvása érdekében hirdetett meg. A MÁV Csoport ezáltal is szeretné a lakosság figyelmét felhívni a közös értékeink iránti felelős gondolkodás fontosságára.
Közép-Európában egyedülálló távközlést üzemeltető támogató rendszert (TTR) helyeztek üzembe június 30-án, Budapesten a MÁV Zrt-nél. A rendszer gyökeresen változtatja meg a MÁV szolgáltatási színvonalának nyomon-követhetőségét. A régi rendszert egy jelképes gombnyomással dr. Mosóczi László, a MÁV Zrt. infrastruktúra általános vezérigazgató-helyettese állította le, majd az újat dr. Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára indította el.
A Déli Vasút 150. évfordulója kapcsán szervezett programsorozat kiemelkedő eseményeként gőzvontatású nosztalgiavonat indult június 25-én szombaton reggel a Déliből – Székesfehérvár és Siófok érintésével – Nagykanizsára, majd délután vissza a fővárosba.
Közel ezer érdeklődő vett részt a Múzeumok Éjszakáján a MÁV–GÉPÉSZET szolnoki és nagykanizsai telephelyén. A sikeren felbuzdulva a MÁV Zrt. a fővárosi vasútbarátok számára is folytatja a program-sorozatot. A budapesti eseményen ugyanis, június 24-én pénteken 16 és 22 óra között a Keleti KJK Személykocsi-javító Műhely várja a látogatókat.
Idén 150 éve adták át a Déli Vasút Budapest–Nagykanizsa (egykori Buda–Kanizsa) vasútvonalát. A másfélszázadik évfordulóra elkészült vándorkiállítás – a budapesti Déli pályaudvar, Székesfehérvár és Nagykanizsa után – mától új helyszínen, a siófoki vasútállomáson tekinthető meg.
A Déli Vasút 150. évfordulója kapcsán szervezett programsorozat kiemelkedő, rendkívül látványos pontjaként gőzvontatású nosztalgiavonat indul június 25-én szombaton a Déliből – a Balaton partján – Nagykanizsára, majd délután vissza a fővárosba. A „Megy a gőzös Kanizsára” elnevezésű eseményre illusztris vendégeket hívott meg a MÁV Zrt. Az állomásokra begördülő gőzöst több helyszínen térzene kíséretében a város polgármesterei fogadják.
Rendkívül sikeres volt a Múzeumok Éjszakája a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. szolnoki járműjavító telephelyén és a nagykanizsai járműfenntartási központjában. Közel 700 látogató pillanthatott be a nagyérdemű elől a mindennapokban elzárt területre. Szolnokon a 116 éves víztornyot tekinthették meg, és az összeszerelő csarnokokban folyó műhelymunkából is ízelítőt kaphattak.
Óriási érdeklődés mellett adták át Gödöllőn a Norvég Alap támogatásával megújult Királyi Várót. A január közepén megkezdett munkák eredményeként ma eredeti állapotában láthatják az érdeklődők az épületet, ami egykor Erzsébet királyné és Ferenc József számára készült.
Óriási érdeklődés mellett adták át Gödöllőn a Norvég Alap támogatásával megújult Királyi Várót. A január közepén megkezdett munkák eredményeként ma eredeti állapotában láthatják az érdeklődők az épületet, ami egykor Erzsébet királyné és Ferenc József számára készült.
A MÁV Zrt., a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata ünnepélyes keretek között átadta a Szolnoki Vasútijármű Javító Telephelyén található, az ország egyik legrégebbi és legszebb, frissen felújított víztornyát. A 116 éves műemléket Zaránd György, a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. vezérigazgatója adta át jelképesen Szalay Ferencnek, Szolnok város polgármesterének és Szabó István alpolgármesternek.
2011. június 18. és augusztus 28. között életbe lép a vasúton a nyári menetrend, hogy megfelelő módon szolgálja ki a személyszállító vasúttársaság az ebben az időszakban megnövekvő, balatoni utazási igényeket.
– Közösen ellenőrzi, szórólappal figyelmezteti a rendőrség és a MÁV Zrt. a vasúti átjárókon áthaladókat. A MÁV Zrt. a rendőrséggel közösen ismét csatlakozik a Nemzetközi Vasútegylet (UIC) és az Európai Unió által 2009-ben életre hívott „Közlekedj biztonságosan a vasúti átjárókban!” elnevezésű Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampányhoz.
Idén ünnepeljük, a Déli Vasút Budapest–Nagykanizsa (egykori Buda–Kanizsa) vasútvonal átadásának 150 éves évfordulóját, amelyre elkészült vándorkiállítás – a budapesti Déli pályaudvar, és Székesfehérvár után – június 1-jétől új helyszínen, a nagykanizsai vasútállomáson tekinthető meg.
A MÁV a kkv-kapcsolatrendszerének kiszélesítésében érdekelt. Közel 100 potenciális kis- és középvállalkozó vett részt a MÁV Zrt. által szervezett Beszállítói Konferencián 2011. május 25-én annak nyomán, hogy Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója 2011 elején kérte a hazai kis és középvállalkozások támogatását a MÁV beszállítói gyakorlatának továbbfejlesztésében.
A MÁV Zrt. május utolsó vasárnapján, május 29-én egész napos programmal, izgalmas gyermeknapi rendezvénnyel várja a gyerekeket és szüleiket a Gyermekvasúton. Ingyenes vonatozás a 14 éven aluliaknak, interaktív játékok, Animal Cannibals koncert és rendőrkutyás bemutató csalogatja az érdeklődőket.
Újabb parkolók és kerékpártárolók létesültek Tápiószecső vasútállomásán a parkoló-fejlesztési projekt második ütemében. A már korábban kialakított 39 férőhelyes parkoló egészült ki további 26-tal, és összesen 40 kerékpárt befogadó tároló létesült.
Idén ünnepeljük, a Déli Vasút Budapest–Nagykanizsa (egykori Buda–Kanizsa) vasútvonal átadásának 150 éves évfordulóját, amelyreelkészült vándorkiállítás – a budapesti Déli pályaudvar után – május 6-tól új helyszínen, a székesfehérvári vasútállomáson tekinthető meg.
A MÁV Biztonsági Igazgatósága a rendőrség bevonásával közös akciót tartott a kiemelten kockázatos vasúti átjárókban április 21-én. A fokozott ellenőrzés és a rendőri jelenlét eredményesnek bizonyult: aznap egyetlen gépjárművel sem történt baleset a vasúti átjárókban, ezért az akció május végén folytatódik.
A MÁV idén is fokozott ellenőrzéseket tart a közúti-vasúti átjárókban. - Évente közel negyvenen sérülnek meg és húszan vesztik életüket a közút-vasút szintbeli kereszteződéseknél bekövetkező balesetekben. Az esetek fele súlyos vagy halálos kimenetelű. Mindez elkerülhető lenne. Erre hívja fel a figyelmet a MÁV Zrt. és az ORFK közös kampánynapja.
Megújult környezetben az újranyílt vasúti alosztály. - A MÁV Zrt., az ORFK és a BRFK együttműködésében újra működik a rendőrség vasúti alosztálya Budapest-Keleti pályaudvaron, immár felújított körletben. Ennek ünnepélyes átadásán dr. Túrós András, a MÁV Zrt. biztonsági igazgatója méltatta az újra működő rendőrőrs jelentőségét.
Hatékonyabbá válik a MÁV Zrt. és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közötti együttműködés, ma ennek jegyében írt alá együttműködési megállapodást dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a BM OKF főigazgatója és Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Pótlóbuszok közlekednek Kecskemét és Kiskunfélegyháza között.
Éppen ma 150 éve, hogy kigördült az első személyszállító vonat a mai Déli Pályaudvar elődjének számító Budai Indóházból. A másfélszázadik évfordulónak emléket állító rendezvénnyel kezdetét vette az a nagyszabású ünnepségsorozat, amellyel az egykori Déli Vasút, Buda–Kanizsa vasútvonal 150 éves megnyitásának emléket állít a MÁV.
Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója jutalomban és dicséretben részesített két rendőrt.
A MÁV-nál az elmúlt hónapok során készült el a 2030-ig irányt mutató stratégia munkaanyaga, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a nemzeti vasúttársaság szorosan együttműködve, a közösségi közlekedéshez kapcsolódó kormányzati törekvésekhez igazít.
Munkaindító ünnepséggel vette kezdetét a Mercedes-Benz gyárhoz vezető közel egy kilométeres vágány létrehozása, melyet a MÁVGÉP Kft. épít meg. Vasúton érkezik majd az alkatrész a Mercedes gyárba, és az autók jelentős része is gördülő országúton hagyja el a telepet.
Cél: a vasúti építészeti értékek megőrzése. A vasúti építészeti örökség megőrzése érdekében Dr. Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke és Szarvas Ferenc, a Magyar Államvasutak Zrt. elnök-vezérigazgatója stratégiai együttműködési megállapodást írt alá.
Autótolvajokat fogott a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. GPS rendszere. - MÁV-GÉPÉSZET Zrt. az elmúlt években 62 autóba szereltetett GPS nyomkövetőt. 12 teherautóba már a 2009-es év végére bekerült a fekete doboz, míg további 50 darab, 3,5 tonna alatti szolgálati jármű egy éve áll műholdas megfigyelés alatt. A rendszerrel a MÁV leányvállalata jelentős költségmegtakarítást ért el – sőt, már lopást is sikerült így megakadályozni.
2010. február 9-10-11-én a MÁV-csoport rendőrökkel és vasútőrökkel megerősített menetjegy-ellenőrzést végez. Az akció célja, a budapesti elővárosi vonalakon tapasztalható bliccelés okozta bevételkiesés csökkentése, a menetjegyváltási hajlandóság növelése.
Sülysápon a már korábban kialakított 69 parkoló egészült ki további 52-vel és 40 férőhelyes kerékpártárolóval. Albertirsán 103 parkoló és 50 kerékpárt befogadó tároló létesült.
Szarvas Ferenc a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója nyílt levélben fordult a hazai kis és közepes vállalkozásokhoz
A MÁV Zrt. és hat – köztük az öt reprezentatív – szakszervezet aláírta a határozatlan időre szóló kollektív szerződés módosítását. A hat szakszervezet közül öt a bérmegállapodást is aláírta a nemzeti vasúttársasággal.
A MÁV Zrt. tízmilliárd forint össznévértéken öt éves futamidejű kötvényeket bocsátott ki, egyenként egymilliárd forint névértéken. A kötvényen alapuló kötelezettségek teljesítésének pénzügyi fedezete a MÁV Zrt. saját bevételein túl a Magyar Állam készfizető kezessége.
A MÁV Csoport a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjével köszönte meg utasainak, hogy 2010-ben is a vasutat választották utazásaikhoz.
Karácsony előtt a legdrágább adomány a saját vérünk! Az ország egyik legnagyobb véradási akciójában 877-en a legdrágább adományukkal, a vérükkel segítették a karácsonyi ünnepek nyugodt, kiegyensúlyozott és folyamatos vérellátását.
Újabb 181 P+R parkolóhelyet és 100 B+R kerékpártárolót használhatnak hamarosan azok, akik Sülysáp, Tápiószecső és Albertirsa településekről a vasutat választják utazásukhoz.
Az elnök-vezérigazgató célja a hatékony gazdálkodás és az etikus működés megerősítése. Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója november 1-től Nádasy Zoltánt nevezte ki a vasúttársaság Belső Ellenőrzési főosztályvezetőjének.
A MÁV Csoport 2010. október 25-én, a Nyugati pályaudvaron ünnepélyes keretek között bemutatta a 25 darab TRAXX villamos mozdony első, elkészült példányát. A mozdonyok beszerzése jelentős lépés a MÁV Csoport, azon belül a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. járműparkjának korszerűsítésében.
A MÁV-START Zrt. 2008 -ban indította el az internetes jegyértékesítési rendszerét. A szolgáltatás bevezetése óta 2010 októberében vásárolta meg az 1.000.000. jegyet a személyszállító vasúttársaság egy régi és rendszeres online vásárlója.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásban elkészültek a Bajánsenye oh.-Boba villamosítási munkái, a Zalalövő-Boba vonal biztosítóberendezési és távközlési munkái, valamint az Ukk-Boba deltavágány vonalszakasz vágányrehabilitációja.
A szervezők Takács Mihály volt forgalmi szolgálattevőnek állítottak emléket, aki a II. Világháborúban, 1944. szeptember 28-án szolgálatteljesítés közben halt hősi halált.
Amint emlékezetes, 2010. április 19-én 20 óra 35 perckor, a Budapest–Hegyeshalom vasútvonalon közlekedő gyorsvonat egyik kocsija Tatabánya és Tata között kisiklott. A balesetben személyi sérülés nem történt. A pályában és a járművekben 210 millió forint kár keletkezett. A MÁV, független szakértők bevonásával, azonnal megkezdte a siklás okának és körülményeinek kivizsgálását, amely a napokban fejeződött be. A vizsgálat szerint a balesetet műszaki hiba okozta. Személyi felelősséget a vizsgálóbizottság nem állapított meg.
2010. szeptember 16-tól a vasúti személyszállító társaság alapítója, a MÁV Zrt. Monszpart Zsoltot nevezte ki a MÁV-START Zrt. vezérigazgatójának.
A MÁV Csoport idén is kedvezményekkel áll az Európai Mobilitási Hét céljai mellé – A MÁV-START Zrt. ingyen szállítja a kerékpárokat – Az Európai Mobilitási Hét keretében minden év szeptemberében rendezik meg a „Közösségi Közlekedés Napját”.
A Magyar Államvasutak Zrt. Nyílt Pályán – Nemzeti Vasúti Kerekasztal címmel szakmai-társadalmi vitanapot rendezett a vasúti közlekedés és a MÁV jelenlegi helyzetéről, lehetséges fejlődési irányairól, jövőjéről.
– A MÁV vezetője szakmai vitát indít a vasútról – A Magyar Államvasutak Zrt. Nyílt Pályán – Nemzeti Vasúti Kerekasztal címmel szakmai-társadalmi vitanapot rendez a vasúti közlekedés és a MÁV jelenlegi helyzetéről, lehetséges fejlődési irányairól, jövőjéről.
A MÁV Zrt. a nyár elején a balatoni állomások körében tisztasági és virágosítási versenyt hirdetett. A balatoni állomási verseny 2010. évi díját a kulturált, tiszta környezet fenntartásáért Fonyód állomás nyerte el.
A MÁV Zrt. a VEKE állításaival kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adja. A MÁV-START Zrt. céljai között szerepel a társaság hatékonyságának javítása érdekében az ülőhely-kihasználtság fokozatos, az európai sztenderdekre történő felemelése.
- Átadták a Szolnoki Vasúti Járműjavító Telephely Pálmaház csarnokát - A MÁV-GÉPÉSZET Zrt. a mai napon ünnepélyes keretek között átadta a Szolnoki Vasútijármű Javító Telephely úgynevezett Pálmaház javítócsarnokát.
A MÁV Zrt. Igazgatósága a mai napon két felsővezető felmentéséről döntött. A döntés értelmében 2010. szeptember 15-i hatállyal közös megegyezéssel távozik Kozák Tamás, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és dr. Átal László, a MÁV Zrt. gazdasági általános vezérigazgató-helyettese.
Augusztus 25-ével új arculatot vezet be a ZÁHONY-PORT Zrt., a MÁV Csoport egyik kiemelt jelentőségű tagja.
– Közös ünnep a 60 éves Gyermekvasút és a 40 éves Libegő alkalmából – Együtt éppen száz éves a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút és a Zugligeti Libegő. A két üzemeltető közlekedési társaság, a MÁV Zrt. és a BKV Zrt. ebből az alkalomból 2010. augusztus 20-án közös ünnepséget tart a Libegő felső állomásán színes programokkal, koncertekkel és értékes nyereményekkel.
