2012. február 4. | English | Deutsch

Sajtószoba

A Malév igazgatósága a mai napon elrendelte a légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. Ennek következtében a MÁV-START Zrt. megnövekvő utasforgalomra készül a nemzetközi vonalakon.

A mai napon, Szolnoki Vasútijármű Javítási Telephelyén a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. aláírta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel (NFÜ) az Új Széchenyi Terv keretében elnyert Támogatási Szerződést. Az Európai Unió 462 millió forintos támogatásával elérhető céllá vált a több mint másfél évtizede szünetelő hazai járműgyártást újraindító IC kocsik tervezését és előkészítését követő gyártása.

A tanulmány szerzői 16 pontban összegezték megállapításaikat és javaslataikat. A dokumentum ajánlásokat tesz mind a pályahálózat, mind a gördülő állomány fejlesztésére, karbantartására és beruházásaira, éppúgy, mint a menetrend kialakítására.

Különvonatot indít a MÁV-START Zrt. a Velencei Karneválra február 17-én a Budapest Keleti pályaudvarról. Az ülő-, fekvő- és hálókocsiból álló szerelvénnyel kényelmesen, átszállás nélkül, éjszakai utazással lehet eljutni a velencei Santa Lucia pályaudvarra és vissza.

A gyermekes családok örömére télen is érdekes kikapcsolódási lehetőségekkel várja látogatóit – január 22-től, vasárnaponként – a Vasúttörténeti Park.

A gyermekes családok örömére télen is érdekes kikapcsolódási lehetőségekkel várja látogatóit – január 22-től, vasárnaponként – a Vasúttörténeti Park.

Egyre népszerűbb a MÁV-START Zrt. legújabb kényelmi szolgáltatása: elérte a tízezret azon internetes vásárlások száma, amiben otthoni nyomtatással kérték az utasok a jegyet. Az online rendszerben az indulás óta több mint kétmillió jegyet vásároltak az utasok, az otthoni nyomtatás lehetőségét jelenleg minden hetedik interneten vásárló veszi igénybe.

Jelentős részvétellel zárult a MÁV Csoport által kis- és középvállalkozóknak meghirdetett idei Beszállítói Roadshow második rendezvénye január 17-én, Veszprémben. A roadshow célja, hogy a vállalkozások minél nagyobb arányban vegyenek részt a MÁV tendereiben, ezáltal a nemzeti vasúttársaság minél több partnernek kínáljon együttműködési lehetőséget.

A társasági dokumentumkezelés hatékonyságának növelését segítő rendszer bevezetése kezdődött meg a MÁV-nál, amely a rendszer kiterjesztésével fokozatosan növekvő, évi százmillió forintos nagyságrendű költségmegtakarítást eredményez. A DMS, azaz a Document Management System, központilag irányított, egységes elektronikus irat-és dokumentumkezelő struktúra 2012 végén váltja fel az eddigi papíralapú rendszert. Mindez jelentősen kisebb költséggel járó környezetbarát eljárásmódot garantál, legfeljebb 3 éves megtérülés mellett.

Fellendülőben az utasforgalom. Négy év után megfordult az utóbbi évek kedvezőtlen folyamata: 2011-ben ismét meghaladta a hétmilliót a feláras vonatokon (InterCity, railjet, EuroCity, EuroNight) utazók száma. Az emelkedés a 2010-es évhez képest közel 500 ezerrel több utazást és 7 százalékosnál nagyobb növekedést jelent.

Hírkereső : A keresett szó vagy kifejezés